A Fortress zenekar
A zenekart 2001. márciusában
alapította Molnár Béla (basszusgitár), Mónus
Szabolcs (gitár) és Tóth Norbert (dob). Átesve
a kezdeti nehézségeken, próbateremnek látszó
objektum felkutatása, dalszerzés, énekes toborzása
stb. indulhatott meg a zenekar élete. Az énekes posztot
Molnár Péter énekes/gitáros foglalta el.
Közel 2 év telt el az elsõ színpadi szereplésig.
Idõközben összeállt egy koncertanyag, a tagok
is összeszoktak, és kialakult a banda zenei stílusa.
Készült stúdió és koncert felvétel.
A zenekar saját bevallása szerint gitárcentrikus
Rock muzsikát játszik, amihez megpróbál
saját ízt adni.Szövegek magyar nyelven íródnak.
A koncerteken pozitívak a visszajelzések, így a
Fortress lehetõséget kap, hogy nevesebb zenekarok elõtt
is szerepelhessen.
2003-ban egy megyei tehetségkutatón, a zenekar III. helyezést
ért el, és újabb koncertmeghívásokat
kap.
Molnár Péter (ének-gitár) Dunántúlra
való költözése miatt, úgy dönt,
hogy kilép a bandából. A zenekar szerencséjére
két héten belül sikerült új énekes
találni Tóth Péter személyében. Több
jótékonysági koncerten is részt vett a zenekar.
Tóth Norbert - dob aki közben az Élet Bölcsõje
Közhasznú Egyesület létrehozója is lett,
jótékonysági rendezvényt szervez, ahol természetesen
a zenekar is fellépést vállal, egy súlyos
betegséggel küzdõ kis gyermek megsegítésében.
2005 õszén a zenekar elkészítette kislemezét,
aminek pozitív fogadtatását tanúsítja,
hogy a több rádió is mûsorára tûzte
dalait.
2006 februárjában a Csernobil címû dalra
videó-klip készült. 2006.április 26-án
volt a 20.évfordulója ennek a szomorú eseménynek
Ehhez a megemlékezéshez segítséget nyújtott
a városi sport oktatási és kulturális iroda,
oly módon hogy eljuttatta, 32 nyíregyházi oktatási
intézményhez, a " Csernobil-klipet", ahol rendhagyó
osztályfõnöki óra keretében mutatták
be.
A 20. évfordulón a Fortress Nyíregyháza
Fõterén koncertet adott, amit figyelemmel kísért
a média is, pl. TV2 Aktív címû mûsora
stb.
Utolsó tagként csatlakozott a bandához egy újabb
remek gitáros, Gaál Tibor.
A zenekar klubkoncertek mellett több jótékonysági
koncerten is részt vett, és újabb zenei fesztiválokat
célozott meg. Fellépett Hobo Blues Band, a Republic és
Deák Bill, P.Box elõzenekaraként, játszott
a kisvárdai várban az Omen, P.Mobil, Kalapács társaságában.
A Banda koncertezett több motoros találkozón és
néhány nagyobb Fesztivál visszatérõ
vendége is lesz.
2006 októberében megalakult a Fortress Fan Club. A Fortress
klub megnyitóján a saját koncert mellett a sztárvendég
Tunyogi Péter (ex-P. Mobil) elõadásában
játszotta jól ismert P.Mobil dalokat.
2006 év végén történt egy két
váratlan esemény, az egyik alapító tag Tóth
Norbert (dob), úgy döntött hogy nem folytatja tovább
a zenekari tevékenységét, így a zenekar
dobos nélkül maradt. Néhány napra rá
egy másik szerencsétlen esemény nehezítette
a zenekar életét mégpedig, Molnár Béla
(basszusgitár) bokatörése. Ezek miatt sajnos több
koncert és még a 2006-ra betervezett klipforgatás
+ egyéb meglepetés is elmaradt.
A zenekar a néhány hetes kényszerpihenõt
átvészelte, miközben csatlakozott a bandához
Kovács János, aki méltó utód lett
a dobos posztra.
A Fortress 2007 áprilisában egy rajongó megkeresésére
'Összefogás koncertet' szervez. 6 zenekar segélykoncertje,
egy agykárosodást szenvedett gyermek gyógykezelésére.
A zenekar a szervezésben (fény, hangtechnika, színpad,
hangosítás, szállítás, plakátozás
stb.) illetve a médiáztatásban (Viva Tv, Cool Tv,
Kelet Magyarország) és a rendezvény lebonyolításában
is oroszlán szerepet vállalt. Októberben Kétegyházán
egy újabb segélykoncerten vett részt, ahol egy
agytörzs-daganatos lánynak próbál a zenekar
segíteni.
2007. májusában a Fortress elkészítette
elsõ nagylemezét, "Együtt veletek" címmel.
Az album 8 dalt és Multimédiás részt (videóklip,
tv riportok, fotógaléria, dalszöveg) is tartalmaz.
2008 év elején készült egy poén-videóklip
a lemezen szereplõ Mese címû dalra.
2008. júniusában Tóth Péter (ének)
úgy dönt, hogy kilép a zenekarból.
A leszervezett koncertek és az idõ rövidsége
miatt a Fortress azt a döntést hozza, hogy átmenetileg
a Gaál Tibor - gitáros, aki eddig háttér
vokálosként ténykedett a bandában, veszi
át az énekes posztot. A koncerteken kapott pozitív
visszajelzések (2008-as Hegyalja Fesztivál, Rába
rock stb.) miatt úgy dönt a zenekar, hogy nem keres további
tagot, és ez a négyes marad a végleges felállás.
Tagok: Gaál Tibor ének-gitár; Kovács János
- dob; Molnár Béla - basszusgitár; Mónus
Szabolcs - gitár.
2008. decemberében elkészült az új hangzóanyag
Modern világ címmel, és az új videó-klip
sem várat sokat magára.
A zenekar rendszeresen feltûnik az újságok hasábjain,
tv képernyõkön, dalaikat egyre több rádió
is a mûsorára tûzi, és a story folytatódik
Hogyha szeretnél a rockzene
zászlója alatt küzdeni Te is, találkozhatsz
velük koncerteken és csatlakozhatsz hozzájuk pl az
iwiw-en
is. (http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=1879474)
|