2002.12.27.

Isten hozott ezen az oldalon! Nevem Bojtor Zita a Fortress zenekar hivatalos :-) rajongója. Engem ért a megtiszteltetés, hogy elvállalhattam ennek az oldalnak a "karbantartását".
Akkor kezdjük!

A Fortress december 21-én ismét fergeteges koncertet adott melynek helye a debreceni Klinika Mozi. Az együttest érte az a megtiszteltetés, hogy 5 másik zenekar mellett õk kezdjék a bulit. A hangzás/hangosítás szuper volt ami a szervezõk hozzáértését tükrözte.

Koncertmenetrend:

Du. 4 óra: az együttes tagjai gyülekeznek a próbaterem elõtt, utolsó egyeztetések, cuccolás, hatalmas izgalom.

4.30: útra készen, indulás Debrecenbe.

5.30: érkezés a koncert helyszínére, a' konvoj' lassan halad bár a hó már nem esik..

6.30: egy órás elõkészület és hangolás után, végre megkezdi mûsorát a zenekar.

A Stratovarius feldolgozás a közönség közül sokakat a büfébõl színpad elé csalt. A második nóta végére hangulat a tetõfokra hágott. Egy kisebb rajongótábor alakult ki, akik a koncert végéig kitartóan és lelkesen tomboltak és adták a zenekar tudtára, hogy király amit, és ahogy játszanak. A közönség ezzel a lelkesedéssel adott még több bátorságot a Fortressnek. Természetesen többek között én is az elsõ sorban csápoltam, fényképezõgéppel a kezemben, hogy megörökítsem ennek a fantasztikus bulinak a hangulatát. Sajnos a fotók rossz minõségûek, de megpróbálunk egyet kettõt kiválasztani, csak azért hogy elhiggyétek mindazt amirõl írtam:-)

A koncert végén a fiúk egy kicsit meglepõdtek, amikor a közönségbõl néhányan autogramot kértek, és felajánlották. a segítségüket a pakoláshoz.

Nem állhat meg a Fortress élete. Ha januárban nem, de azt már tudjuk, hogy február 14-én buli lesz. Ne szervezz más programot, tedd szabaddá 14-édet, várunk a Rock Inn-ban Nyíregyzházán. Ott a helyed!

Addig is Zenében gazdag Boldog Új Évet Kíván a Fortress és Jómagam.

ARCHÍVUM 001 Í ARCHÍVUM 002